2012. december 14., péntek

Hajtogassunk dobozt



Kell készülni karácsonyra. Nincs mellé beszélés, vasárnap már advent harmadik vasárnapja lesz. Ma egy kis dobozhajtogatást végeztem. Annyira egyszerű, hogy szinte abba sem lehet hagyni. Azért néhány ablakdíszt is készítettem.










Itt megnézheted, hogyan kell készíteni.


2012. október 30., kedd

Vasalható gyöngyből




A gyerekek, ahogy nőnek, egyre szívesebben alkotnak valamit.
A kicsi unokám szereti a gyöngyöt, a nyakláncokat, a karkötőket, és egyéb cicomákat. Arra gondoltunk, hogy mivel elég sok vasalható gyöngyre sikerült szert tenni, valami izgalmasabbat készítünk belőle. 
Azt tudom, hogy ha a vasaló a sütőpapíron keresztül érintkezik vele, szépen összeolvad. Mi viszont tepsiben sütöttük meg laposra. Ugyanis a hőtől szépen összezsugorodik a gyöngy, szép laposra, és ahogy felfűzzük, sokkal mutatósabbá válik.



Egy tepsit kibéleltünk sütőpapírral, és a gyöngyöket beleállítottuk


150 °C sütőben 3-4 perc alatt ilyen szép karikákká válnak


Gyöngyöt fűzni nagyon élvezetes dolog


Mennyivel izgalmasabb ilyen állapotban a vasalható gyöngy


A kész karkötő és a maradékból egy nyaklánc



2012. október 16., kedd

Natúr szappan








A szappanfőzés rejtelmei egyre jobban feltárulnak előttem. Eddig csak hideg eljárással készítettem, de tegnap elkészült az első meleg eljárással készült szappanom is. Egy könnyű natúr szappan.

400 g olíva olaj
300 g kókusz olaj
200 g pálmaolaj
100 g méhviasz
135,71 g NaOH
380 g desztillált víz

Az olajokat összemelegítettem, a lúgot feloldottam a vízben. Amikor mindkettő hőmérséklete elérte a 45 C fokot, az olajhoz kevertem a lúgos oldatot, a kézi mixerrel pudingosodásig kevertem. 
Ezután a rotyogtató alacsony hőmérsékletével 2,5 órát melegítettem. Ekkorra érte el azt az állapotot, amikor zselés kinézete lett, és sima, nem légbuborékos állagú. Ilyenkor van készen a szappanunk. 
Mivel a méhviasztól nagyon kellemes illata volt végig, nem tettem bele semmilyen illóolajat. Egy kellemesen habzó ápoló szappan lett. 
Remélem, örül majd a nénikénk, ha megkapja.




2012. szeptember 19., szerda

A gyerekek milyen leleményesek





Unoka hugicám minap előadott történetét szeretném megosztani veletek. Én igen jót mosolyogtam rajta. A gyerekek nagyon leleményesek, ha a játékról van szó.


Egy nap, amikor Anyunak valami dolga volt és nem volt otthon, Apu egyedül vigyázott rám. 
Kb 2 és fél éves lehettem és éppen egy kisebb balesetből lábadoztam. Egy ismerőstől kaptam egy kis teás késztetet afféle gyógyulj meg” ajándékként és ez lett az egyik kedvenc játékom. Apu a nappaliban ült az esti hírekben elmerülve, amikor behoztam neki egy kis csészike „teát” ami persze csak víz volt. Jó néhány kis csészike tea és rengeteg dicséret után Aputól, hogy micsoda finom teát készítek, megjött Anyu. 
Apu leültette a nappaliban és megváratta vele, amíg viszek neki egy kicsi csésze teát, mert ez volt a világon a legaranyosabb dolog! Anyu várt szépen, türelmesen, és tényleg megjelentem, kezemben a ici-pici csészike „teával” Apunak, amit ő szépen le is hajtott.
Mire Anyu megkérdezte (ahogy csak az anyukák tudják megkérdezni….) FELMERÜLT BENNED, HOGY AZ EGYETLEN HELY, AHOL ELÉRI A VIZET, AZ A WC?  
             

2012. szeptember 18., kedd

Póló a Burdából

A kézirattal készen vagyok végre, ugyanis hamarosan saját szakácskönyvem lesz, abba adtam idáig apait-anyait. Jövőhéten lesznek a tárgyalások, remélem megfelelünk egymásnak a kiadóval. Én igyekeztem.
Most viszont ismételten nekiláttam kedvenc időtöltésemnek, a varrásnak. Az elhatározásom, hogy saját ruhatáramat frissítem fel, néhány pólóval, ezzel-azzal. 

Elsőként a kiválasztott pólóról készült kép még a Burdában,



  azután pedig a kicsit nagyobb kiadásban az elkészült rajtam.




Természetesen a kis hölgyen tökéletesen mutat, viszont neki az a foglalkozása, hogy jól nézzen ki. 
Ha minden eltervezett ruci készen lesz, tervezem, hogy kicsit kicsípem magam, és megmutatom másképp is. 


2012. szeptember 17., hétfő

Szegőpánt készítése egyszerűen

Remélem segítség lesz ez az oldal, a varrni szeretőknek. 

Jártamban keltemben akadtam erre az oldalra, ahol nagyon sok  okos ötletet találhatunk.


A hely ahol többek között ezt a videót is találta, ITT elérhető.










2012. augusztus 25., szombat

Primitiv zoknibaba

Nagyon régen nem jártam itt. Ezerrel főzök, főzök, és gyerekekre vigyázok. Most viszont találtam egy nagyszerű videót, amit szerintem más is nagy örömmel használ majd. Érdemes elővenni  a félpár zoknikat, és elkezdeni a babagyártást.















Remélem örömötök telik benne.


2012. július 20., péntek

Textilmaci

 Úgy néz ki pár nap felhősebb idő várható. Itt az alkalom, hogy egy kis időt kint is töltsünk, ne csak mindig a naptól elbújva tengessük mindennapjaikat. Amennyiben arra határozzuk el magunkat, hogy elővesszük a tűt és a cérnát, készítsünk textilből macit. Ez egy olyan könnyen kivitelezhető darab, amihez különösebb előkészület sem szükséges.


Hozzávalók:


Különböző anyagmaradékok
tömőanyag
tű, cérna


A szabásmintát kedvünk szerint nagyíthatjuk.


forrás:pinteres

2012. június 26., kedd

Levendula a szekrénybe

A levendulát két vagy három hete, nem is tudom pontosan de csak szedem, szedem. Szerencsére sok szép virág volt rajta.
Illatzsákocskákat szeretnék csinálni a szekrényekbe, de szükségem lesz néhány levendulás finomság elkészítése mellet a házi szappanom megvalósításához is. Úgyhogy minden egyes virágbimbóra szükségem lesz.


A szekrényekbe erre gondoltam. Szerencsére van segítségem, mivel a gyerekek itt vannak, és elég nagyok ahhoz, hogy bevonjam őket a kivitelezésbe.

Hozzávalók:

1 db fa vállfa
maradék anyagok, gombok,
levendula virág





Elkészítése: a szabásmintát rárajzoljuk az anyagra, körbevarrjuk, de el ne feledjük hogy nyílást hagyjunk a kifordításnak, és kivágjuk. kitömjük levendulavirággal, majd összeállítjuk a bábukat. A nyílások jelölve vannak a szabásmintán.
A vállfát két féle képen is elkészíthetjük. Bevonjuk textillel és arra varrunk gombokat, amire azután a bábukat akaszthatjuk, vagy befestjük, és ragasztópisztollyal rakjuk rá a gombokat. Egyéni ízléstől függ.  Jó szórakozást.



2012. június 13., szerda

gemkapocs könyvjelző



Amióta a kezemmel gondok vannak, egyre többet olvasok. 
Eddig csak altatóként, de mára már a mindennapok része lett egy-egy jó könyv.
Ehhez találtam könyvjelző ötletet. Sokat készíthetek belőle, és meg tudom vele azt is jelölni, hogy hol találtam érdekes ötletet, mivel nem csak a szépirodalmat és a krimit szeretem, hanem az oktató jellegű könyveket is előszeretettel bújom.
Mondjuk a hasonló színek, hasonló témákat ölelnek fel.









forrás: pinterest.com





2012. június 7., csütörtök

Papír tortatálcából



Hogyan készíthetünk tároló dobozokat  pl. gyümölcs  tárolására egyszerűen. Az alábbi képes tutorial mindent elárul erről. Tessék használni. Gyors és egyszerű.










2012. június 4., hétfő

Fotó nyomtatás textilre




Nagyon sokan vagyunk, akik szívesen nyomtatnánk textilre. Eddig sokat gondolkodtam, hogyan kellene hozzáfogni.Találtam egy nagyszerű megoldást erre a neten. Nem saját ötlet, de tökéletesen működik. Az eredeti leírás itt található.



Szükséges anyagok:







szövet (vászon)
ragasztóspray
nyomtatópapír
tintasugaras nyomtató

Permetezzük a spray-t a nyomtatópapírra bőségesen, főleg a széleket, majd nyomjuk az anyagot a papírra. Nagyon ügyelve arra, hogy mindenhol jól tapadjon a papír az anyaghoz.

Ezután hagyjuk száradni kb 10 percet

Aztán óvatosan vágjuk a szélén a papírt egyenesre, élesre. A legjobb egy tapétakés, vagy egy körvágó kés, esetleg egy papírvágó.


Ez tényleg nagyon fontos, hogy tiszta vágott élek legyenek! 


Ez után csak annyi kell, hogy nyomtassuk ki a képet.








A nyomtató beállításánál kell a vastag fotópapír beállítását választani Az összes lapot ki kell venni a papírtartóból, és a behelyezésnél ügyeljünk, hogy a papír oldala legyen felfelé, a textil lefelé.



Nyomtatás után távolítsuk el a papírt a hátoldalról, és ha esetleg maradt ragasztó a textilen, nem kell félni ki lehet mosni. Természetesen a tökéletes száradás után.






Kellemes időtöltést kívánok

2012. június 1., péntek

Zokni maci




Nagyszerű példa arra, hogyan lesz egy félpár zokniból kedves játék pár 10 perc alatt.



A képet itt találtam.

2012. május 29., kedd

Papírvirágok

Nagyszerű tutorial a papírrózsa hajtogatásáról. Szerintem érdemes megpróbálni. A EZEN a linken találtam.







2012. május 27., vasárnap

Redwork

Egyik legnagyobb szerelmem a redwork. 
Imádom, egyszerűen csodálom a humort ami benne rejlik. 
A legszebbeket, vagyis a nekem legszebbeket igyekszem összegyűjteni, remélem mindenki örömére amit a következő linken itt megtaláltok. Igaz még nagyon hiányos a gyűjtemény, de igyekszem bővíteni.
Jó szórakozást!

2012. május 26., szombat





Egy újabb Kitty, remélem szeretni fogjátok. Nagyon könnyen elkészíthető, és igazán kedves.



















2012. május 24., csütörtök

modern háló

Ahogy ígértem, néhány modern hálószoba a napi inspirációnak. Szépek, letisztultak. és nálunk is beszerezhetőek.



 
































2012. május 23., szerda





Szeretnélek meglepni benneteket, a Hello Kitty kulcstartó szabásmintájával. Remélem nem csak nekem tetszik.












2012. május 22., kedd

A háló

Maradok a romantikus berendezéseknél, nekem most az a "dilim". Imádom a habos-babos textileket, ahogy lágyan omlanak, szeretem a fehér és a nyers színeket, ahogy a fodrok tekerednek, a csipkék szépségét. Egy háló elmond a lakójáról mindent. És valjuk be, a hálóban van a legnagyobb szükség a romantikára. 


Fehér-rózsaszín






Itt a rózsa a főszereplő


A csipkék, a fodrok bujasága


kicsit visszafogottan

A következő kirándulást a modern hálók világába tervezem. Akkor is szívesen látlak. 
Ha tetszik amit látsz, vagy van amit szívesen megosztanál velem, hagy egy megjegyzést.

























2012. május 20., vasárnap

Öltöztetős babák

Gyermekkorom kedvence az öltöztetős baba, Órákat tudtam vele tölteni, variálni a meglévő rucikat, hol ezt, hol azt adtam rá, és mindig tartozott egy kis történet is hozzá. Mi még magunk is rajzoltunk ruhákat, amit aztán előszeretettel cserélgettünk egymás között.
Most néhányat szeretnék megosztani veletek.
Egyszerűen nyomtatható vastagabb papírra, és higgyétek el a mai kislányok is szívesen játszanak velük.






























2012. május 19., szombat

romantikus inspiráció

Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk. Néhány dekorációs ötlettel szeretnélek benneteket megörvendeztetni. Aki kedveli a romantikát, és aki nem, lelje kedvét ebben a pár képben.



...a csipke...


...egy szép kancsó...


... a pasztell színek...



...néhány elegáns gyertya...


...a gyöngyök csillogása...


...a rózsák varázsa...


...romantika a konyhában...


...a formák világa...



 ...egy pár szál hortenzia...


...rózsából soha sem elég...












































LinkWithin

Related Posts with Thumbnails